Úti tippek, hasznos információk, élménybeszámolók

Atyaég, utazom!

Fővárosi séták, programajánló

Budapest 146. évfordulója

2019. november 17. - Atyaég utazom

A mai Budapest éppen ma 146 évvel ezelőtt, 1873.nov.17-én jött létre Buda, Pest és Óbuda egyesítésével.

Te is minden nap róvod Budapest utcáit és észre sem veszed milyen gyönyörű városban élsz? Ne ostorozd magad emiatt, sokan vagyunk még így ezzel. Néha tudatosan kell közlekednem nekem is, hogy észrevegyem a helyben lévő szépségeket. Ezért néha elmegyek egy budapesti sétára, turista szemmel nézelődöm, olyan programokon veszek részt, mint egy turista, probáljátok ki Ti is, írtó izgalmas tud lenni!

Ha ráérsz hétvégén tedd meg ezt a "kis" budapesti kört Te is:

Országház
img_0593-2.jpg

Országház a Halászbástyából fotózva

Régi vágyam teljesült azzal, hogy végre megnézhettem belülről is, a teljesen szimmetrikus, neogótikus stílusú Országházat, melyben a magyar állam alapításának milleneumi évében, 1896-ban tartották az első ülést, miközben még folytak az építkezések.

img_1257-2.jpg

Mielőtt bemegyünk a látogató központba, sétáljuk körbe az épületet, és nézzük meg az őrségváltást. 

Remek idegenvezetőnktől nagyon sok érdekes információt kaptunk, de nem lövöm le most őket, menjetek el, és hallgassátok meg Ti is.

És ha már ott vagytok, nem fogjátok kihagyni a díszlépcsőt, Róth Miksa üvegmozaikjait, Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét, de még a Szent Koronát (és a többi koronázási jelvényt) sem, melyekről fotót nem készítettem, hiszen ezeket tilos fotózni. A koronaterem és a korona is lélegzetelállító, ahogyan az egész ház is, majd meglátjátok!

nagykep.jpg

Munkácsy Mihály - Honfoglalás, forrás: mek.oszk.hu

2019 jegyárak: felnőtt, EU belüli: 3500.-, felnőtt, EU-n kívüli: 6700.-.

img_20191112_215816.jpg

Ha egy, a közelben lévő remek étteremben eltöltött vacsora utáni esti séta alkalmával kívülről gyönyörködsz a varázslatosan kivilágított épületben, az is remek program! 

Széchenyi lánchíd

Budapest legszebb hídja. Ennek az ellenkezőjéről senki sem tud meggyőzni. :)

72037766_480258556149919_1768694191354806272_o.jpg

Ha erről a fantasztikus hídról beszélünk három nevet mindenféleképpen meg kell említenünk:

  • Clark Ádám, a Lánchíd építésének vezetője
  • Széchenyi István, a híd megálmodója
  • William Tierney Clark, a híd tervezőmérnöke

"...A szabadságharc idején az építkezés lelassult, hol az egyik, hol a másik hadviselő fél akarta a majdnem kész hidat átjárhatatlanná tenni, ezzel meghiúsítva az ellenség átvonulását. Az osztrák csapatok 1849 januárjában megszállták Pestet, és a hidat a katonák számára ideiglenesen átjárhatóvá kellett tenni. Megoldásként a kereszttartókra hosszanti irányban vastag pallókat helyeztek, majd azokon január 5-én és 6-án 70 000 katona, egy lovasregiment, valamint 270 ágyú kelt át, hogy Pestet elfoglalhassa. Később, a honvéd hadsereg közeledtével az osztrákok visszavonultak Budára és megkezdték a híd felrobbantásának előkészítését. Clark Ádám a láncok lehorgonyzásának felrobbantását a lánckamra elárasztásával, a szivattyúk szétszerelésével és némely alkatrész összetörésével előzte meg. 1849 tavaszán, a budai Vár ostroma során a pesti Duna-parti házsort a Várból ágyúzó osztrákok egy lövedékkel eltalálták a Lánchíd budai pillérének északi oldalán a part felőli hídnyílás első lánckötegének szélső lánclemezét. A május 21-én a hídpálya felrobbantására a hídra helyezett négy mázsa lőpor is sérüléseket okozott, nyolc kereszttartó és a csatlakozó szerkezetek tönkrementek. Életét vesztette a híd felrobbantásával megbízott Alnoch ezredes is. Néhány héttel később a visszavonuló magyar csapatok parancsnoka, Dembinszky tábornok akarta felégetni a pályaszerkezetet, de erről Clark Ádámnak sikerült őt lebeszélnie.

img_0406-2.jpg

Korlátozott átjárás már a híd teljes elkészülte előtt megindult a hídon: Elsőként 1849.01.01-én Kossuth rendeletére Bónis Sámuel országbiztos kocsija haladt keresztül rajta, mely gránátosok kíséretében a magyar Szent Koronát vitte Budáról a Debrecenbe induló vonathoz. Hivatalos személyek és a katonaság is átjárt már a hídon a szabadságharc idején, később pedig a polgárok számára is használhatóvá vált a járda. Hajnik Pál rendőrfőnök az év pünkösdjére már rendeletben is engedélyezte a gyalogosok átjárását, amit csak a hajóhíd felállítása után tiltott meg Láng Ignác pesti városkapitány.

A második világháborúban felrobbantották Budapest összes hídját, 1945.01.18-án, utolsókként, az Erzsébet hídat és a Lánchidat."

A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatára a Széchenyi család címere került, rajta a család latin jelmondatával "(Si) Deus pro nobis, quis contra nos" (Ha Isten velünk, ki ellenünk?). 

(forrás: Wikipédia)

img_0417-2.jpg

Ahhonnan a legjobban rálátsz Budapest nevezetességeire és a csodás hídunkra, az nem más, mint a Duna. Ehhez a programhoz ajánlom a BKV hajót (márc 15. és október 31. között), bármelyik sétahajót vagy az extrémebb RedJetet.
img_0460-2ff-2.jpg

Budai várnegyed és környéke

(Budai Vár, Várkert Bazár, Halászbástya, Mátyás templom és egy remek virtuális túra)

img_0494-2.jpg

Mielőtt csak úgy simán felsétálnál a Várhoz, sétálj egyet a Várkert Bazárban, ahol különféle programok közül is válogathatsz (kiállítás, koncert, városi séták, borkóstolás, szabadtéri mozi, jelenleg aktuálisan: az adventi vasárnapokon kézműves workshop, gondolatébresztő előadások, művészeti vásár és gyerekkoncertek). A bazár neoreneszánsz kertje télen-nyáron varázslatos, nem hiába kedvenc helyszíne az esküvői fotózásoknak is,

A vár irányába tovább sétálva, utadba kerül a Lánchíd u.23. alatt található VR Tours is, ahol benevezhetsz egy nem mindennapi, izgalmas virtuális túrára a Budai Várban:

 img_0420.jpg

Egy városnéző séta téren és időn át

"Kövesd végig az UNESCO Világörökség részét képező Budai Vár történelmét csatákon és ostromokon, háborún és békén át! Másfél órás túránk a Várhegy lábától indul és a csúcson, lélegzetelállító pesti panorámával ér véget.

Ezeréves történelmünket végigkövették ezek a falak. A város sorsát meghatározó események közül hetet rekreáltunk 360 fokos virtuális valóságban. Éld át első kézből, hogy milyen volt a középkortól a második világháborún át '56-ig!"

A fent említett Lánchíd felrobbantását is végig nézheted, igazán különleges élmény! 

Volt szerencsém Kurucz Mártonnal, a VR Tours Kft op. igazgatójával egy rövid beszélgetésre, melyből kiderült, hogy egy remek startupnak köszönhetjük Budapest legújabb és legmenőbb programját, az évszázadokon átívelő virtuális túrát. A 2019. májusi nyitás óta rengeteg virtuális túrát levezettek, akár 20 fős csoportokkal is elboldogulnak. A résztvevők között megtaláljuk a 8, de a 88-as korosztályt is, de azért az érdeklődők átlag életkora 30-45 év. A látogatók 60% magyar, 40% külföldi állampolgár, valóban nem csak a turistákat célozták meg ezzel a remek sétával. A program abszolút családbarát, ezt én is alátámaszthatom, mert mi, két felnőttel és két gyerekkel próbáltuk ki és mindenféle részrehajlás nélkül mondhatom, hogy mindannyiunk nagyon élvezte a programot! Meglepő módon, a jelenetek közül számomra a legkevésbé tetszőre mondta egyik túratársam, hogy neki pedig pont az tetszett a legjobban. Ebből is látszik, hogy szinte biztos, hogy mindenki meg fogja találni azt a jelenetet, ami magával ragadja.

67163814_10214208000057326_5889549083747549184_n.jpg

Csajok a virtuális világban

És ha minden jól megy, a jövőben, utazásaink során találkozhatunk a VR Tours csapatával Rómában, Londonban, Parisban, vagy akár Berlinben is. Én nyitott szemmel fogok járni az biztos! 

Még több infót a VR Tours honlapján találtok.

67207176_10213882260362627_1401436520035909632_o.jpg

Magyar Nemzeti Galéria

A várból lejöhettek siklóval is, ami Budapest kártyával rendelkezőknek ingyenes, vagy tovább sétálhattok a Mátyás templom és Halászbástya irányába.

img_0688-2.jpg

Halászbástya

A Budai Várnegyedhez tartozó, 1987. óta a világörökség részét képező Halászbástya maga a romantika, ha ide viszed el a kiszemelt lányt első randira, nem fogsz vele nagyot hibázni.  Pár kép a pesti panoráma előtt és a neoromán stílusú, hét vezért szimbolizáló tornyokról:

Amikor én legutóbb ott jártam, "sajnos" a Nagyboldogasszony-templomban (ismertebb nevén Mátyás templom) éppen esküvőt rendeztek, így nem tudtam bemenni, de legalább van rá okom, hogy még egyszer ellátogassak oda a közeljövőben, és felmenjek a 197 lépcsőn a ca. 47 méter magasan lévő alsó koszorúerkélyre.

Az 1874-ben kezdődő felújítási munkák előtt Ferenc József (és Erzsébet) magyar királlyá koronázása is itt zajlott. 1867.június 8-án reggel 4-kor már 21 ágyúlövés ébresztette a város lakóit, jelezvén a nagy esemény kezdetét. Ha érdekel a téma, itt olvashatsz bővebben, többek között a koronázási ceremóniáról is.

img_0625-2.jpg

Szabadtéri nyomozás

Nyáron részt vettem a barátnőimmel egy 1,5-2 órás szabadtéri nyomozásban is, mely a Bazilikától indult, és a Néprajzi Múzeumnál ért véget. Tele volt izgalmas feladványokkal, érdekes megoldásokkal, miközben végig vezetett a gyönyörű belvárosunkon. Remek program, próbáljátok ki Ti is!

Esőnapi tipp: Ha az időjárás nem kedvez a szabadnapotoknak, pattanjatok fel a 2-es villamosra , melyet 2012-ben a National Geographic 7. helyen beválasztotta a világ tíz legszebb villamosvonala közé. A villamos a pesti felső rakparton halad végig, ahonnan a fenti látványosságokból elég sokra rálátni.

img_20191114_165707-2.jpg

Tutanhamon rejtélye és kincsei c. kiállítás a Király utcában

Ugorjatok be egy szabadulószobába, és szabaduljatok ki a tematikus zárkából 60 perc alatt, vagy látogassatok meg egy kiállítást (aktuális, 2020.03.01.-ig: Tutanhamon rejtélye és kincsei). Majd jutalmazzátok meg magatokat egy forró itallal bármelyik Nektek szimpatikus budapesti cukrászdában/kávézóban. 

img_20190926_162227-2.jpg

Design kávé a 9Barból

Ha már kávézó...Ha az újhullámos, kellemes hangulatú 9Bar-ban kortyolgatod a jobbnál jobb kávékat, a Lázár utcából remek rálátás nyílik a Szent István Bazilikára! És ha már a környéken jársz, a Budapest Eye-ra is ülj fel, mert gyönyörű a kilátás odafentről is.

img_20191114_154942-2.jpg

Szent István Bazilika a Lázár utcából fotózva

Te láttad már az új image filmet Budapestről?

A fenti bejegyzés saját élményeken, tapasztalásokon alapszik, nem fizetett tartalom.

Ha érdekelnek az olcsó utak, hasznos infók, eldugott helyek, érdekességek, akkor követhetsz az alábbi csatornákon:

 Gyönyörű világban élünk, fedezzük fel együtt!

Atyaég, utazom!

A bejegyzés trackback címe:

https://atyaegutazom.blog.hu/api/trackback/id/tr5515294306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.